Pre- és rehabilitációs tréner

4 nap alap- és 5×2 nap rehabilitációs modulokból felépülő továbbképzés

Előfeltétel:

  • államilag elismert, bármilyen sportszakmai végzettség vagy
  • gyógytornász diploma

Képzésünk célja, hogy az egyes mozgásszervi betegséggel küzdő, sérüléseket elszenvedő vendégekkel is biztonsággal és hatékonyan tudjanak az edzők foglalkozni, természetesen tiszteletben tartva a rehabilitáció kompetenciahatárait.
Fontosnak tartjuk, hogy ne csupán gyakorlatokat tanuljanak, hanem megismerjék a betegségek, sérülések patomechanizmusát, a sérülést követő élettani eseményeket, a gyógyulás fázisait és az egyes kezelések, terápiák hatásait. Pontosan tudják, hogy a gyógyulási, rehabilitációs idő mely szakaszában léphetnek be és akkor milyen módszerekkel segíthetik a vendégek mielőbbi felépülését, állapotuk javulását.
Nem titkolt célunk, hogy a gyógytornászok és edzők szaktudása közti távolságot csökkentsük, az edzőképzésekből hiányzó ismereteket összegyűjtve segítsük az elhivatott edzők abbéli törekvését, hogy a sérülésen, betegségen átesett vendégeik felépülésében szerepet vállalhassanak.
Ez azonban felelősségteljes vállalás, ezért elengedhetetlen a hozzá szükséges anatómiai, élettani, terápiás ismeretek elsajátítása.

A rehabilitációs tevékenység mellett kiemelt jelentőséggel bír az edzők, gyógytornászok prehabilitációs, prevenciós tevékenysége is, melynek során képesek felismerni a vendég hiányosságaiból, aszimmetriáiból, kórós mozgásmintáiból adódó sérülésveszélyeket és ezeket mint kockázati tényezőket képesek megfelelő gyakorlatokkal korrigálni, kiiktatni, kompenzálni. A későbbi sérülések, degeneratív betegségek kialakulásának megelőzéséhez elengedhetetlen ez a fajta szemléletmód és tevékenység.

Képzésünk modulrendszerben működik.
Az alapozó modul elvégzését, illetve a sikeres alapvizsga letételét követően lehet jelentkezni az egyes testrészek rehabilitációjáról szóló, gyakorlati modulokra.
Kérjük, hogy sikeres alapvizsga előtt NE JELENTKEZZETEK rehabilitációs modulra! Csak a sikeres vizsgát követően.
Időbeli korlátozás nélkül, az alapozó modult és a sikeres alapvizsgát követően bármikor, bármelyik rehabilitációs modulra lehet jelentkezni.

A képzés tematikája:

Alapmodul – 4 nap (kötelező)

  • Anatómiai alapok (izmok, ízületek, ízületi komplexek, izomláncok)
  • Idegrendszer és a mozgásszervezés (neuromuszkuláris kapcsolatok, propriocepció)
  • Élettani-kórélettani alapok (gyulladásos folyamat élettana, különféle szövetek sérülései és gyógyulási mechanizmusuk)
  • Rehabilitációs alapelvek
  • Rehabilitációs eszköztár (eszközök, SMR, kinesio tape, manuális technikák, torna- és korrekciós gyakorlatok)
  • Állapotfelmérés szabályai, menete
  • Analitikus vizsgálatok (mozgástartomány, izomerő, flexibilitás)
  • Funkcionális vizsgálatok
  • Mobilitás tesztek
  • B-SWOT analízis – mozgásminták vizsgálata
  • Egyensúly, stabilitás tesztek
  • Mozgássztereotípia tesztek
  • Kóros járásminták

Az alapmodult követően a hallgatók alapvizsgán adnak számot a tanultakról, csak a sikeres alapvizsgát követően vehetnek részt a rehabilitációs modulokon.

Rehabilitációs modulok (választhatók)

a) Boka-láb (2 nap)
b) Térd (2 nap)
c) Csípő-medence-lumbális gerinc komplex (2 nap)
d) Váll-vállöv-háti gerinc (2 nap)
e) Felső végtag-mellkas (2 nap)

A rehabilitációs modulok tematikája:

  • Adott testrész részletes anatómiája (ízület, izmok, kötőszövetes elemek)
  • Adott testrész vizsgálata, speciális tesztjei
  • Adott testrész korrekciós gyakorlatai (mobilitás, flexibilitás fokozása)
  • Adott testrész gyakoribb deformitásai, diszfunkciói, sérülései
  • Deformitások, sérülések kezelése, rehabilitációja (manuális kezelések, tornagyakorlatok)

Képzésvezetők:

export_20171108154749__REW2200Almásy Csilla
gyógytornász-fizioterapeuta,
pre-/rehabilitációs és korrektív tréner
funkcionális edző

 

20160224151011__DSC4571Kis Mónika
gyógytornász-fizioterapeuta, gerinctréner

 

 

Peti_20160218150753__DSC4487Sipos Péter
gyógytornász-fizioterapeuta, sportfizioterapeuta

 

 

20170608101310__DSC0934Pálvölgyi Klára
gyógytornász-fizioterapeuta, személyi edző

 

 

Következő képzések időpontjai:

  • Alapmodul: Tervezés alatt – 2018. ősz
  • Rehabilitációs modulok:

a) Boka és láb: 2018. május 6-7. (vasárnap-hétfő)
b) Térd: 2018. május 18-19. (péntek-szombat)
c) LPHC (csípő-medence-lumbális gerinc komplex): 2018. május 31-június 1. (csütörtök-péntek)
d) Váll-vállöv-háti gerinc: 2018. május 3-4. (csütörtök-péntek)
e) Felső végtag-mellkas: 2018. június 2-3. (szombat-vasárnap)

Tervezés alatt álló moduloknál előjelentkezés esetén e-mailben értesítünk a kitűzött dátumokról (semmilyen kötelezettséggel nem jár).

Ha már levizsgáztál az alapmodulból:
Mindenképpen kérünk előjelentkezést arra a kurzusra, ami iránt érdeklődsz, mert csak kellő számú érdeklődő esetén írunk ki újat.

 

A képzés díja:

Alapmodul: 90 000 Ft/fő
Rehabilitációs modulok: 45 000 Ft/fő/modul

A díj tartalmazza a képzés összes költségét, beleértve a színes jegyzet, füzet, toll, büfé és a vizsga díját is.
Semmilyen további kiadásra nem kell számítanod!

 FIZETÉSI ÉS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

A  jelentkezés érvényességéhez és a helyed biztosításához a jelentkezés visszaigazolásától számított 10 munkanapon belül foglaló befizetése szükséges, melynek részleteiről a jelentkezési lap beérkezését követően tájékoztatást küldünk. Előjelentkezés esetén nem kérünk foglalót.
A befizetett foglalót a képzés kezdését megelőző 10 munkanapon belüli lemondás esetén nem áll módunkban sem visszafizetni, sem átvinni más képzésre.
Bővebben az együttműködés feltételeit itt találod: ÁSZF

Jelentkezés

Elmélet:
FotóSarok Oktatóközpont (Budapest, IX., Erkel u. 6.)

Gyakorlat:
YOGALOFT Budapest (Budapest V., Hercegprímás u. 13.)
és
GymCity Office (Budapest XIII., Madarász V. u. 47-49.)
A változtatás jogát fenntartjuk, de ez esetben értesítünk.

Várható időbeosztás:

Minden oktatási napon 10-17 óra között.
(Pontosítás az adott tanfolyam előtt.)
A változtatás jogát fenntartjuk, de ez esetben értesítünk.




Kapcsolat

Cikkek

© Almásy Mozgásakadémia